Ünnepel Bicske: Kettős bajnoki címet hozott a vasárnap! GALÉRIA!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Sorozatban 19. hazai bajnokiját nyerte a Bicske, ami aranyat ért.

A Bicske tudósítója így írt:

“1994. június 19-én a Nagy Győző vezető edző irányításával hatalmasat küzdő Bicskei TC a Hattinger – Lóczi, Udvardi, Bessenyei, Mihajlov – Erdész, Nagy, Szekeres, Gyenes – Németh, Ránitz összetételben pályára lépve 1-0 arányban győzött Sukorón és ezzel megszerezte – a megújult megyei bajnoki rendszerben – az egyesület első I. osztályú bajnoki címét. A második bajnoki címre nem kevesebbet, mint negyedszázadot, éppen 25 évet kellett várni. Az előjelek biztatóak voltak, hiszen jó sorozatot, négy győzelmet tudhatott maga mögött a hazai együttes, ráadásul a belső védő Sötét Dávidnak a hajnali órákban megszületett Miron nevű fiúgyermeke, akihez külön is gratulálunk. Folytatáshoz kattints!

A Móri SE utolsó esélyével és igen jó sorozattal (elmúlt 7 bajnokiján gólt sem kapva) érkezett a Kerecsendi Kiss Márton utcába, ahol a bajnoki címért való versenyben maradásért mindenképpen csak a győzelem lett volna elfogadható. A két gárda ificsapatának szombati aranyrangadóját Valentics Márk mesternégyesével a BTC nyerte 5-1 arányban, megadva az alaphangulatot a vasárnapi csúcsderbire. Rózsa József – akinek talán hosszú és sikeres játékvezetői pályafutása elismeréseként is jutott ez a mérkőzés – játékvezető sípszavára az előrejelzésekhez képest tavaszias, de igen szeles időben, telt ház (közel 600 néző) előtt futottak ki a csapatok a Köntös Dániel pályamester és csapata által kitűnően előkészített zöld gyepre.

Vukmir Dragan szakmai igazgató a mindent eldöntő aranycsatára a Zelizi 8 – Solt 6, Sötét 7, Molnár 7, Madarász 7 – Rigó 8, Lak 6 – Tornyai 7, Varga 8, Nagy 7 – Móri 7 összetételű kezdőcsapatot nevezte, míg csereként Peinlich 6 (57.p. Móri helyett), Farkas 0 (78.p. Lak helyett) és Takács 0 (84.p. Nagy helyett) kapott lehetőséget.

Jókora hidegzuhannyal indult a mérkőzés a 4. percben, Osgyán a bal oldalon elfutott, centerezését Mayer három méterről az ellenkező irányba mozduló Zelizi mellett a kapuba gurította (0-1). A 15. percben Solt a móri 16-oson belül szlalomozott, majd Rigó elé került a labda, aki fölé lőtt. A következő percben Rigó indította a teljesen egyedül kitörő Vargát, de a védők beérték így oda lett a helyzet. Alig telt el újabb egy perc, Nagy Dániel tört előre, de lövését Kiss ártalmatlanította. A 24. percben Móri hozta helyzetbe Vargát, aki a 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1-1).

A 26. percben a kiugró Vargát a kapujából kifutó Kiss a 16-oson kívül felöklelte, Rózsa ezért azonnal és jogosan kiállította. A 34. percben sarokrúgást követően Adorján fejesét fogta Zelizi. A 40. percben Szabó beadásánál Mayer ollózó mozdulattal próbálkozott, sikertelenül. Az első félidő utolsó percében Móri vezette a labdát, az alapvonalról visszapasszolt, Rigó pedig két dekázás után közelről megszerezte a vezetést csapatának (2-1). Nem sokáig tartott a bicskei vezetés, az első játékrész hosszabbításában Bognár jobbról erősen keresztbe lőtte a játékszert, Osgyán pedig becsúszva a hálóba vágta azt (2-2). Közepes színvonalú, de mindenképpen élvezetes, lüktető és izgalmas első félidőt láthatott a publikum, amelyben a vendég Mór sikeresen ellensúlyozta létszámhátrányát.

A II. félidő ötödik percében Németh került óriási helyzetbe, de Zelizi ismét mentett. Az 53. percben Nagy cselezte magát az alapvonalig, beadását Varga vágta a jobb felső sarokba (3-2). Egy perc elteltével Solt futott el a jobb oldalon, beívelését Móri nagy helyzetben a kapus kezébe fejelte, ez bizony meccslabda volt. A 62. percben bal oldali szöglet után Peinlich csúnyán mellé lőtt. A 68. percben Tornyai lesgólt szerzett, majd Nagy perdített Varga elé, de a cserekapus Berta biztos kézzel mentett. A 73. percben Nagy indította Peinlichet, de nem sikerült túljárni a kapus eszén. Öt percen belül Bognár kétszer is lövéssel próbálkozott, először Zelizi, majd a felső léc mentett. A 86. percben úgy nézett ki, hogy eldőlt a mérkőzés és ezzel együtt a bajnoki cím is! Varga jobb oldali szöglete suhant el a teljes móri védelem között és a hosszú oldalon érkező Rigó közelről a kapuba továbbított (4-2).

Az utolsó előtti percben Bognár szabadrúgásánál nagyot kellett nyújtózkodnia Zelizinek. Már minden hazai játékos és szurkoló a megváltó sípszót várta, előkerültek a pezsgők is, amikor a mérkőzés utolsó eseményeként a végig agilisan játszó Mayer szépített az eredményen (4-3). Egyenlítésre már nem volt idő, Rózsa lefújta a derbit. Remek mérkőzést vívott a két csapat és a legjobbkor tört meg a móri átok Bicskén, hiszen közel 5 év után sikerült legyőzni a vendégcsapatot, de a legjobbkor, hiszen mindez azonnali bajnoki címet eredményezett.. A vendégek emberhátrányban is nagyot kűzdöttek és jól játszva alaposan megnehezítették a hazaiak dolgát. Mindent egybe vetve megérdemelten győzött a BTC, mert ugyan volt némi szerencséje a móri kontráknál, de legalább négy 100 %-os ziccert hagyott ki, ha bármelyik bemegy, már jóval korábban eldőlhetett volna a rangadó.

A Bicske sorozatban 19. hazai bajnokiját is behúzta, ami ritka sorozat és a tavaly áprilisban érkezett Vukmir Dragan szakmai igazgató (akit játékosai a meccs végén azonnal a levegőbe dobáltak) vezetésével megtanult győzni a csapat, hiszen irányítása alatt 31 bajnoki mérkőzésből 26-ot megnyert a csapat! A mérkőzés után felszabadult, később fékevesztett ünneplés vette kezdetét, amely a hajnali órákban is tartott még. A bicskei focisták megmutatták, hogy nem csak focizni, hanem bulizni is kiválóan tudnak. A hangulatot csak fokozta, hogy időközben begördült a Bicske II aranybusza is a Vértesacsán aratott 7-0 (5-0) arányú siker után, ahol a gólokat Kovács (3), Pásztor (2), Buda és Oláh szerezték.

Sporttörténelmi és ritka pillanat, hogy egy város mindkét csapata percre pontosan egyszerre szerezzen bajnoki címet (a megyei I. osztályban illetve a III. osztály Északi csoportjában), s ezt megfelelően ki is élvezte játékos, szurkoló, stábtag és klubvezető egyaránt. Három forduló ugyan még hátravan, a BTC jövő vasárnap 17.00 órától Kislángra látogat, de lélekben már megkezdődik a felkészülés az NB III-ba jutásért vívandó június 9-i (vasárnap) és 15-i (szombat) (sorsolás június 4-én kedden 10.00 órakor az MLSZ-ben) osztályozó mérkőzésekre.”

Bicske - Mór

kép 35 / 35

Bicske – Mór 4-3 (2-2)
Bicske, vezette: Rózsa

Bicske: Zelizi – Sötét, Lak (Farkas 78.), Madarász, Nagy D. (Takács 84.), Solt, Molnár, Rigó, Varga Z., Móri T. (Peinlich 57.), Tornyai. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Mór: Kiss M. – Adorján, Bognár, Kaszás, Kosztolányi (Berta 29.), Németh (Cseh 56.), Tar (Petruska 61.), Mayer, Osgyán, Pataki, Szabó B. (Klein 76.)

Gól: Varga Z. (23., 53.), Rigó (45. 86.) illetve: Mayer (3.), Osgyán (46.), Mayer (91.)
Kiállítva: Kiss M. (26., Mór)

Tudósított: Venczel József
Fotók: Juhász Alexandra Georgina, Tóth Fruzsina, Komjáthy Bence
Forrás: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?