Parázs összecsapást hozott a Seregélyes és a Káloz ütközete! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kemény párharcokat hozott a bronzéremre hajtó Seregélyes, és a nagycsapatok specialistájaként ismert Káloz mérkőzése. A találkozó végén kétszer is villant a piros!

A Seregélyes tudósítója így látta az eseményeket:
“Csapatunk vasárnap a Káloz csapatát látta vendégül. Závotka – Helbig, Györe (Szurovcsják N.), Druzsin, Puszta, Miklós, Kű(Benczik Cs.), Ihász, Pintér (Szurovcsják R.), Szurovcsják L., Penzer felállásban lépet pályára a nagy melegben és a megszokott nagy számú nézőink előtt. Sajnos Rácz Gerinek ki kellett hagynia a mérkőzést 5 sárga lap miatt.

Már rögtön az elején látszott, hogy szokás szerint nem lesz könnyű meccs ellenük. Mindig küzdelmes mérkőzéseket szoktunk játszani. Kemény belemenések voltak jellemzőek már az elején, főleg a vendégek részéről. Leginkább a középpályán folyt a játék pár kisebb nagyobb helyzettel itt is, ott is. A két kapus állta a sarat és mindketten mutattak be szép védéseket már az első félidőben is. A legnagyobb lehetőség az első 45 perc során a miénk volt, amikor Pintér Máté húzta meg a bal szélét és lőtt a hosszú felé, amire a vendég kapus leért és kitolta szögletre.

A második félidőre semmi sem változott, csak gyötörte tovább egymást a két csapat. A félidő közepén a félpályáról rúghattunk szabadrúgást, amit Druzsin remekül ívelt a tizenegyes magasságába és Miklós a hosszúba fejelte a labdát, de a partjelző lesnek látta a helyzetet és nem adták meg a gólt. A mérkőzés legvégén a kálozi csapat kontrázni tudott egyet, és kapura is juttatták a labdát, de Szurovcsják Ricsi a gólvonalról, de lehet, hogy mögüle kivágott.. A játékvezető nem adta meg és szerintünk sajnos így egy igazságos 0-0 lett a vége.

Az egész mérkőzésre jellemzőek voltak a kemény összecsapások, az adok-kapok a 87. percben csúcsosodott ki, mikor egy hazai szöglet után a két csapat egymásnak esett és lökdösték egymást… A perpatvar után a seregélyesi Puszta és a vendég Tóth M. idő előtt mehetett zuhanyozni.

Hétvégén lejátsszuk majd az utolsó meccsünket a szezonban, egy igazi szomszédvár rangadót, hogy megragadjuk az utolsó esélyt a bronzéremért! Irány Szabadegyháza! Szurkolóinknak köszönjük az egész éves szurkolást!”

A Seregélyes ifi csapata már korábban biztosította elsőségét a Megye II-es U19-es bajnokságban.

Seregélyes - Káloz

kép 2 / 13

Seregélyes – Káloz 0-0
Seregélyes, vezette: Domak Ádám

Seregélyes: Závotka – Druzsin, Miklós, Penzer (Pálesz), Szurovcsják L., Kű (Benczik), Pintér (Szurovcsják R.), Helbig, Puszta, Györe (Szurovcsják N.), Ihász.
Káloz: Takács L. – Somogyi, Magyar, Czövek (Szabó J.), Tóth M., Tóth B., Jasztrapszky, Simon (Pál T.), Szabó Sz., Pál A., Fazekas. Edző: Bencze Zsolt

Kiállítva: Puszta (87.) illetve: Tóth M. (87.).

Fotók: Seregélyes Sc facebook

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM