3 gól és 2 piros a Sárosd-Martonvásár meccs mérlege – FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A játékvezető viszont nem sokat mérlegelt, amikor a lapokhoz kellett nyúlnia.

A Martonvásár tudósítója így írt:

“Az első 15 perc kiegyenlített küzdelmet hozott a paprikás hangulatú találkozón, a következetlen játékvezetés miatt elkezdték egymást “kóstolgatni” a játékosok, de a lapok nem kerültek elő.

A 17. percben Hernádi szabálytalankodott a büntető területen belül, a megítélt 11-est Szekeres végezte el, Nebucz jó irányba vetődött de a labda csak a hálóba kötött ki, 1-0.  2 percre rá Kovács talált jól el egy labdát 18 méterről és lőtte a felső léc alá, 2-0.

A 23. percben Kádár szabálytalan szerelése után Meszlényinek “gurult el a pirula”, aki a kialakult lökdösődésben Hernádit ütötte meg, jutalma egy piros lap lett.

Némi mezőnyfölényt harcoltunk ki 3-4 óriási helyzetünk is volt, de ezeket nem tudtuk értékesíteni.

Szünet után sem lett nyugodtabb a meccs, mindkét csapat győzni akart és ennek érdekében egymást sem sajnálták, annyi volt a különbség az első félidőhöz képest, hogy a játékvezető most már bőkezűen szórta a lapokat…

A 64. percben Kargl az ötösön csúsztatott meg egy beadást, ami a jobb alsó sarokban kötött ki, 3-0.

Továbbra sem adtuk fel, több helyzetünk is volt, és két kapufát is lőttünk de a gólunk, góljaink nem akartak megszületni. A 85. percben Patkós Kevin egy szerelés után meglepően könnyen megkapta a második sárgáját ami így pirosra változott.

Egy jó iramú mérkőzésen, paprikás hangulatban, gyenge játékvezetés mellett egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet a tabella jelenlegi 3. helyezett csapatával, a különbség a helyzetkihasználás volt.”

Sárosd - Martonvásár

kép 2 / 9

Sárosd Kronos Sport – Martonvásár 3-0 (2-0)
Sárosd, vezette: Schweighardt Róbert

Sárosd: Rauf – Susa, Arany (Truszek 73.), Somogyi, Killer (Kű 85.), Kargl (Balogh 66.), Meszlényi, Kosaras, Dobsa, Szekeres (Dvéri 82.), Kovács S. D.
Martonvásár: Nebucz – Szeidl (Saidi 46.), Vörös, Süle (Juhász 66.), Hernádi, Neuvert, Patkós, Kővári, Cziklin, Kádár, Szilágyi.

Gól: Szekeres (17., 11-es), Kovács S., D. (19.), Kargl (64.)
Kiállítva: Meszlényi (23.) illetve: Patkós (85.)

Forrás: Martonvásári SK (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?