A Mezőszilas elleni győzelmével élen a Perkáta! VIDEÓ!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az Alap elleni mérkőzést feledtetve parádés játékkal verte a Perkáta a tavaly még az aranyéremért küzdő Mezőszilas csapatát. A találkozó után Kerekes Béla mester és az először kezdő 16 éves Vígházi Roland nyilatkozott.

A Perkáta SE Facebook oldala interjút készített Vígházi Rolanddal:

Mezőszilas ellen először léptél pályára kezdőként a felnőtt csapatban! Meglepett hogy lehetőséget kaptál a ‘nagyok között?

Vígházi Roland: Igazából nagyon meglepett, hogy a Mester mondta, hogy kezdő leszek, ugye eddig az utolsó 10-20 percre szokott beállítani… mint felnőtt keret tagja, de az öltözőben felfogtam, hogy hiába idegen nekem a baloldali védő poszt, meg kell oldani!!

Hogyan élted meg belülről a mérkőzést?
Vígházi Roland: Nagyon jó volt a meccs, élveztem, hogy segítettem, persze mivel ez volt első baloldali védő posztom, nehéz volt, hibákat is vétettem, de a csapat nyugtatott, így én is meg bírtam nyugodni!

Az ifi csapat is nagyszerűen szerepel, ott is van esély a bajnoki címre?
Vígházi Roland:Az ifi csapattal, szerintem bajnoki címet szerzünk, ha úgy játszunk, mint egyes előző meccseken, akkor bajnokok leszünk, sokáig tartott a csapatnak, hogy fel fogjuk, hogy csapatként kell nyernünk, hogy tök mindegy ki rúgta a gólt, mindegyik gólnál együtt örüljünk. Nyerni fogjuk a bajnokságot, nagyon jó játékosok, és nagyon jó emberek!

A Perkáta SE edzője is mikrofon mögé állt:

Újra a tabella elején! Hogyan értékelnéd a Mezőszilas elleni találkozót?
Kerekes Béla: Az Alapi gusztustalan és sportszerűtlen meccset nem tudtuk még teljesen elfelejteni, tehát ehhez mérten mentünk ki a meccsre. Felkészültünk minden forgatókönyvre!!! Nem játszottunk jól, sajnos hetek óta sérülésekkel bajlódik a csapat, de a hatékonyságot sikerült részben visszahozni.

Mit vársz az utolsó fordulóban, amikor Nagylókra utazik a csapat!?
Kerekes Béla:  Minden meccsre próbáljuk a legjobb és legsportszerűbb formánkat mutatni. Most is ezt várom a csapattól plusz a hatékonyságot!

A tél folyamán láthatjuk a csapatot futballrendezvényeken?
Kerekes Béla:  Igen Polgármester úr és a szakosztályvezető úrtól is azt a visszajelzést kaptam hogy támogatják a csapat felkészülését. Itt megragadnám a lehetőséget hogy megköszönjem Somogyi Balázs Polgármesternek és Erdős Károly szakosztályvezetőnek illetve mindenkinek aki támogatja a Perkátai labdarúgó szakosztályt. Hálás vagyok az utánpótlásban minden szülőnek, hogy támogatják törekvéseinket és ránk bíztàk gyermekeik oktatását!!!
Köszönöm Perkáta. Tisztelettel: Kerekes Béla Edző.

Perkáta – Mezőszilas 6-1 (2-1)
Perkáta, vezette: Koczka László Donát

Perkáta: Kovács Á. – Sőregi (Vászon), Reith, Tóth J., Simon A. (Kovács R.), Galkó (Gászler), Ráthgéber, Tóth A., Fazekas (Tanács), Kis, Vígházi (Józsa). Vezetőedző: Kerekes Béla
Mezőszilas: Bódai – Horváth P., Csendes, Gógán, Sülyi, Nagy Z., Paulovics, Ferencz, Simon L., Bajor, Sebestyén.

Gól: Kovács R. (76., 90.), Sőregi (21.), Ráthgéber (23.), Kis (56.), Tóth A. (86.) illetve: Horváth P. (40.)

Fotó és videó: Gászler Ferenc

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?