Megszületett az Enying első győzelme, a Mezőfalva volt a szenvedő fél!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Mezőfalva alapvetően jó formában várta az újonc elleni ütközetet, hiszen legutóbb a bajnokesélyes sem tudott nyerni Móriczék ellen, ám Enyingen nagy pofonba szaladtak a piros-fehérek.

A Mezőfalva tudósítója így fogalmazott:

“A Mezőfalva a 10. fordulóban Enyingre utazott. A múlt heti bravúr után kötelező lett volna a győzelem. A Mezőfalva támadólag lépett fel, azonban a hazai csapatnak is voltak próbálkozásai. Ezeknek a próbálkozásoknak a 23. percben lett meg az eredménye, ekkor Kovács növelte az Enying előnyét, 1-0. Aztán a 23. percben Harangozó góljával már 2-0 volt az állás. A vendég együttes hajtott, egy szabálytalanságot követően Móricz szabadrúgása talált utat a kapuba, azonban a játékvezető les címén érvénytelenítette Móricz találatát. Így maradt a két gólos hazai előny. Később a vendég játékos, Móricz a keresztlécre fejelte a labdát. A szünetig még Boda a 34. percben szerzett gólt. 3-0-ás állással mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészben szinte elképzelés nélkül focizott a mezőfalvi együttes. A kapura lőtt labdák vagy a kapus kezében landoltak, vagy a kapu mellett. Antal kapus szabálytalankodott Paluskával a 16-oson szemben, elhúzta a lábát, Rózsa játékvezető ezt egy sárga lappal és egy büntetővel jutalmazta. A laposan a jobb alsó felé lőtt büntetőt a kapus hárította. Aztán a 67. percben ismét Kovács volt eredményes, 4-0-

Eléggé meglepő eredménnyel ért tehát véget a mérkőzés. A jövő héten a Lajoskomárom ellen javíthat Masinka legénysége.”

Enying – Mezőfalva 4-0 (3-0)
Enying, vezette: Rózsa József

Enying: Molnár B. – Kovács L. (Papp G.), Kalló, Gál M. (Molnár L.), Rados, Boda (Szőke), Gergye (Varga Á.), Harangozó (Gergics), Paluska, Spergli, Báles. Vezetőedző: Vas Tibor.
Mezőfalva: Antal – Balázs (Kovács A.), Szabó E., Móricz, Sági J., Csányi, Sági R., Vörös, Mekota, Bartus, Oroszi. Vezetőedző: Masinka László.

Gól: Kovács L. (20., 67.), Harangozó (23.), Boda (34.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?