Grega triplájával meglepte a Sárszentágota az Előszállást! FOTÓK + VIDEÓ!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Megye III-as Dél csoport listavezetője, a veretlen Előszállás a szintén dobogós helyen álló Sárszentágotát látta vendégül a hétvégén. A találkozó meglepő eredménnyel ért véget!

Az Előszállás tudósítója így látta az eseményeket:

Nehéz írni erről a mérkőzésről, és ennek nem önmagában a vereség az oka, mert ki lehet kapni, hiszen ilyen a labdarúgás. Sokkal bosszantóbb, hogy kilátástalan játékot produkáltunk és még akarásban is talán fölénk nőtt az ellenfelünk.

A mérkőzés sárszentágotai fölénnyel kezdődött, mi nehezen jutottunk el a kapujukig, s ez a fölényük a 17. percben gólt is eredményezett egy 17 méteres lövés következtében. Ezt követően kicsit feljavultunk és rendeződtünk, de azért a megszokott és elvárt teljesítménytől továbbra is távol voltunk. A 31. percben jött egy fordulat, ugyanis Bognár Márk szabadrúgása révén egyenlítettünk. Ekkor azt gondoltuk, hogy végre megindulunk és „elölről” kezdhetjük a mérkőzést, de hamar jött a hidegzuhany. A 33. percben ismételten a vendégeknél volt az előny egy egyéni hibánk kihasználása után, amely köszönhető volt a dadogós pályánknak is. A félidő végéig nem változott már az eredmény, és igazán nagy helyzetek sem voltak már sem itt sem ott.

Knapp Kornél (zöldben) elemében volt az Előszállás ellen - fotó: Előszállási SE
Knapp Kornél (zöldben) elemében volt az Előszállás ellen – fotó: Előszállási SE

A második félidőre úgy mentünk ki, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy megfordítsuk a meccset, de ennek ellenére sikerült az öltözőben maradnunk, mert ellenfelünk a 46. percben már 3-1-re vezetett. Az első játékrésszel ellentétben azért többször jutottunk el a kapuig, de a sárszentágotaiak kontrái életveszélyesek voltak, amely a 60. percben egy újabb gólt eredményezett, s 1-4-re módosult az eredmény. Sajnos ismételten nem voltunk a helyzet magaslatán. Minden mindegy alapon támadtunk, és gyorsan tudtunk zárkózni Bánóczki Ferenc gólja által, az állás 2-4. Minden erőnkkel próbáltunk támadni, amely lehetőségecskékben és 1-2 ígéretes támadásban megmutatkozott, de átütő erő nem volt meg bennünk, és közben Sárszentágota kontrákkal veszélyeztetett. A végeredmény 2-4.

Összességében mindenki mélyen a saját tudása alatt teljesített, és több gólt is ajándékoztunk az ellenfelünknek. Mindezek ellenére minden tiszteletünk a sárszentágotai csapaté, s őszintén gratulálunk nekik a mai teljesítményükhöz és a győzelemhez! Köszönjük a hazai és vendég szurkolók drukkolását! A vereségünkkel a 2. helyre csúsztunk vissza a tabellán rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően, s az is egyértelművé vált, hogy a bajnokság újra legalább háromesélyes lett. A jövő héten adott a lehetőség a javításra Kulcs csapata ellen!

A Sárszentágota tudósítója így fogalmazott:

“Verőfényes napsütésben és kellemes időben kezdődött a mérkőzés. A hazaiak pörkölttel készültek az újabb győzelmük ünneplésére, de mi úgy érkeztünk, hogy ez nagyon nem így lesz. Úgy is kezdtük a mérkőzést ahogy terveztük! Középpályán és sokszor már a védelmüket letámadtuk agresszívan, és ez nagyon nem ízlett az éllovasnak. Sorra vezettük a támadásainkat a labdaszerzésekből – ebben Knapp járt az élen – aminek meg lett a gyümölcse. 22-23 méteren megbolondított 2 embert és szenzációsan vágta a kapu jobb oldalába a labdát, a kapus csak beleérni tudott! Nagyon nem tudott a hazai csapat mit kezdeni velünk, 17. perc,  0-1.

Aztán a 31. percben az első valamit érő hazai támadásból szabadrúgáshoz jutottak majdnem a baloldali szögletzászlónál. A labda a beadás után érintés nélkül a hosszú felsőben kötött ki, kapusunk beadásra számított, 31. perc, 1-1. Két perccel később egy hazai kirúgásnál a kapus rosszul passzolta ki a labdát, Grega köszönte szépen az ajándékot, és a kapus mellett a kapu baloldalába gurított! 33. perc, 1-2. És nem álltunk meg! Újabb két perc múlva Knapp esernyőzte be a védőket, csak szemmel követték, és 20 méterről elemi erővel a felső lécet találta telibe, utána felszabadult a kapu! Pár perc múlva a csereként beállt Kovács került ziccerbe a kapussal szemben, lövését még védte a kapus, a lecsorgót Barabás gurította a kapu mellé. Az első félidőben több helyzet volt itt is ott is de nem változott az eredmény.

A  második félidőt ott kezdtük ahol abbahagytuk! Knapp ugratta ki remek ütemben Gregát, aki faképnél hagyta a hazai védelmet és a kifutó kapus mellett a hálóba vágta a labdát! 46. perc, 1-3. Ezt követően előbb Grega, utána Kovács előtt adódott helyzet, de kimaradtak. Közben a csapatot elkísérő szurkolók (kb. 50 fő) hatalmas hangulatot csináltak! Ment is előre a csapat, Barabás húzott el a jobb oldalon, szenzációsan adott középre. Már a védők is elindultak kifelé, a kapus is megállt, ugyanis Kovács szinte 3 méterre volt az üres kaputól, de ő még nem fejezte be az akciót vissza passzolta nagyon önzetlenül az érkező Gregának, aki megrúgta saját maga harmadik, a csapat negyedik gólját. Kovács nagyon önzetlen volt! 60. perc, 1-4.

Innentől kezdve kicsit erőre kapott a hazai csapat, jöttek előre, nyomtak. Egy lecsorgó labdát vágtak a kapuba a 62. percben, de a kontrákból az fennmaradó időben gólokat szerezhettünk volna. A negyedik gólunk után Golenya parádés védéseket mutatott be! Az eredmény megérdemelt, akár nagyobb is lehetett volna a különbség, de ne legyünk telhetetlenek a listavezető ellen. Végig nagyon egységes és agresszív focit bemutató Ágotai csapattal is számolni kell a bajnokságban.

Előszállás - Sárszentágota

kép 1 / 60

Előszállás – Sárszentágota 2-4 (1-2)
Előszállás, vezette: Szűcs Zoltán

Előszállás: Farkas P. – Csontos, Balogh N. (Kercza), Kiss Gy., Béres – Szalai, Eper, Németh F. (Gergelyfi), Reichardt – Tóth S., Bognár M. (Bánóczki). Vezetőedző: Masinka Csaba
Sárszentágota: Golenya – Knapp (Kiss J.), Kovács D. (Matányi), Virág F., Fazekas – Virág L. (Kovács K.), Schneider, Barabás (Jádi), Grega – Kulcsár, Ludányi.

Gól: Bognár M. (31.), Bánóczki (62.) illetve: Grega (33., 46., 60.), Knapp (17.)

Előszállás-Sárszentágota 2017.10.15. összefoglaló:Nehéz írni a mai mérkőzésről és ennek nem önmagában a vereség az oka, mert ki lehet kapni, hiszen ilyen a labdarúgás. Sokkal bosszantóbb, hogy kilátástalan játékot produkáltunk és még akarásban is talán fölénk nőtt az ellenfelünk.A mérkőzés sárszentágotai fölénnyel kezdődött, mi nehezen jutottunk el a kapujukig, s ez a fölényük a 17. percben gólt is eredményezett egy 17 méteres lövés következtében. Ezt követően kicsit feljavultunk és rendeződtünk, de azért a megszokott és elvárt teljesítménytől továbbra is távol voltunk. A 31. percben jött egy fordulat, ugyanis Bognár Márk szabadrúgása révén egyenlítettünk. Ekkor azt gondoltuk, hogy végre megindulunk és „elölről” kezdhetjük a mérkőzést, de hamar jött a hidegzuhany. A 33. percben ismételten a vendégeknél volt az előny egy egyéni hibánk kihasználása után, amely köszönhető volt a dadogós pályánknak is. A félidő végéig nem változott már az eredmény, és igazán nagy helyzetek sem voltak már sem itt sem ott.A második félidőre úgy mentünk ki, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy megfordítsuk a meccset, de ennek ellenére sikerült az öltözőben maradnunk, mert ellenfelünk a 46. percben már 3-1-re vezetett. Az első játékrésszel ellentétben azért többször jutottunk el a kapuig, de a sárszentágotaiak kontrái életveszélyesek voltak, amely a 60. percben egy újabb gólt eredményezett, s 1-4-re módosult az eredmény. Sajnos ismételten nem voltunk a helyzet magaslatán. Minden mindegy alapon támadtunk, és gyorsan tudtunk zárkózni Bánóczki Ferenc gólja által, az állás 2-4. Minden erőnkkel próbáltunk támadni, amely lehetőségecskékben és 1-2 ígéretes támadásban megmutatkozott, de átütő erő nem volt meg bennünk, és közben Sárszentágota kontrákkal veszélyeztetett. A végeredmény 2-4.Összességében mindenki mélyen a saját tudása alatt teljesített, és több gólt is ajándékoztunk az ellenfelünknek. Mindezek ellenére minden tiszteletünk a sárszentágotai csapaté, s őszintén gratulálunk nekik a mai teljesítményükhöz és a győzelemhez! Köszönjük a hazai és vendég szurkolók drukkolását! A vereségünkkel a 2. helyre csúsztunk vissza a tabellán rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően, s az is egyértelművé vált, hogy a bajnokság újra legalább háromesélyes lett. A jövő héten adott a lehetőség a javításra Kulcs csapata ellen!Ismét elkészítettük az összefoglalót góljainkról, fogadjátok szeretettel! ⚽️ A mérkőzésen készült kèpeket is hamarosan feltöltjük.Hajrá ESE! ⚽️????????????

Posted by Előszállás SE on Sunday, October 15, 2017

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?